PDF katalog

Preuzmite aktuelni katalog knjiga u PDF-u:

Antikvarna knjiga

A gazdag szegények 1-2

Jókai Mór

Roman

Magyar, 1890

 
Cena: 1.500 RSD
12.5x18.5 cm, Vászon Gottermayer kötés, 226, 240 str.

Eredeti megjelenés éve: 1890

1860-ban ​jelent meg Jókai egyik legnépszerűbb regénye, a Szegény gazdagok, amely egyben az író legvitatottabb műve is: az utókor művészi értékeit megkérdőjelezte. Mindenesetre olyan kalandregény, amelynek számottevő társadalmi mondanivalója van. ; Hátszegit, a kettős életű rablóvezért, akit hol gazdag, gavallér báróként, hol félelmetes rablólovagként, Fatia Negraként látunk viszont, nemcsak morális okokból – vagyis rabló mivolta miatt –, hanem ridegsége, a közügyek iránti érzéketlensége, gőgös arisztokrata magatartása miatt gyűlölteti meg az olvasóval. A cselekmény másik szála a reformkori Pest kapzsi, kereskedő-uzsorás világában, Lapussa Demeter famíliájában játszódik. A cselekmény két szálát Lapussa unokája, a szerelmétől elszakított, Hátszegihez feleségül kényszerített áldozat, Henriette személye köti össze. Az izgalmas történet nagy része gyönyörű erdélyi tájakon játszódik. A regényből több filmfeldolgozás is készült. ; A gazdag szegények 1890-ben született, s kivételes helye van az életműben, mert új színtérrel, a pesti külváros sikátoraival, és új típusú szereplőkkel – iparosok, gyári munkások, nyomorúságosan tengődő elesettek – gazdagítja az író teremtette univerzumot. A mese fő szála egy tisztes, munkában megőszült váltóőr körül bonyolódik. Kapor Ádám hirtelen állás nélkül marad, s álmai netovábbja, hogy bejusson a szegényházba, ennek feltétele azonban, hogy megesküdjön élettársával. Különböző kalandok után végre sikerül a vágyott biztonság: a szegényház. A mese másik szála a felső tízezerhez tartozók világába vezet, ahol a gazdagság, pazarlás, romlottság minden jellemzője megtalálható. Kivétel csak egy akad közöttük: Amelie-Lidia grófkisasszony, aki szerelmi csalódásában hátat fordít e hazug világnak, és a szerény keresetű hímzőnők sorsát vállalja egy közrendőr oldalán. A regény a realizmus és a színpompás romantika keveréke. – Mindkét mű mindenkinek ajánlható.


Ostali naslovi autora

Facija Negra ili Bedni bogataši Jókai Mór Roman Srpski 1956
14x20 cm, meki povez, 289 str.
 
Cena: 250 RSD
Novi spahija Jókai Mór Roman Srpski 1951
14.5x20.5 cm, tvrdi povez, 331 str.
 
Cena: 250 RSD
Novi spahija Jókai Mór Roman Srpski 1951
14.5x20.5 cm, meki povez, 332 str.
 
Cena: 250 RSD
A két trenk I-II Jókai Mór Istorijski roman Magyar 1893
12.5x18 cm, Vászon Gottermayer kötés, 176, 208 str.
 
Cena: 2.400 RSD
A kiskirályok 1-3 Jókai Mór Roman Magyar 1893
12.5x18.5 cm, Vászon Gottermayer kötés, 239, 250, 248 str.
 
Cena: 3.600 RSD
A nagyenyedi két fűzfa Jókai Mór Pripovetke, priče, novele Magyar 1993
963-11-7123-X
14x19.5 cm, ragasztott papírkötés, 201 str.
 
Cena: 200 RSD
A Huszti beteglátogatók Jókai Mór Pripovetke, priče, novele Magyar 1975
963-11-0343-9
13x18.5 cm, Vászon kötés, 371 str.
 
Cena: 120 RSD
A tengerszemű hölgy 1-3 Jókai Mór Roman Magyar 1890
12.5x18.5 cm, Vászon Gottermayer kötés, 179, 151, 161 str.
 
Cena: 3.000 RSD
Minden poklokon keresztül Jókai Mór Roman Magyar 1997
963-427-159-6
12.5x19.5 cm, Fűzött keménykötés, 184 str.
 
Cena: 300 RSD
Napraforgók I-II Jókai Mór Roman Magyar 1890
12.5x18.5 cm, Vászon Gottermayer kötés, 196, 186 str.
 
Cena: 1.200 RSD

Zanimljivo

Non shole sed vitae discimus.

Per aspera ad astra.

Knjige su lek za zaborav.

Knjiga nema dna.

Učenje je svetlost

Izreke su ukras govora

Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo

Ma šta radio misli na kraj

Ćutanje je često najbolji odgovor

Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan

Brada ne čini filozofa

Neznanje je mati svih poroka

Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti

Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji

Dobrom čoveku sve dobro stoji

Najgorča istina bolja je od najslađe laži

Oči veruju sebi, a uši drugima

Žene su da sa ljube, a novac je da se troši

Čista su jutra i večeri

Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš

Bolje je dati vunu, nego ovcu

Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe

Tajna koju zna troje, nije tajna

Sećanje je kamen spoticanja na putu nade

I najveći talenti gube se u neradu

Svako je sam sebi najmanje poznat

Sa svešću nema pogodbe

Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju

Teško je praznoj vreći da stoji uspravno

Pravi put nije težak zato što je jedini

Svaka šala, pola istine

Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti

Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja

Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.

Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.

Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.

Teška je beda koja nastaje iz obilja.

Starost se došunja neprimetno.

U nevolji su ljudske duše slabe

Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.

I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.

Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.

Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo

Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti

Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala

Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar

Ništa nije važnije od današnjeg dana

Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje

Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni

Nije skupa knjiga - nego neznanje.