Magyar, 1941
Fekete-fehér fotókkal illusztrált.
Előszó
A tudományos szabályoknak és szokásoknak megfelelően először is bocsánatot kellene kérnem, vagy legalább is hosszú magyarázatokkal elfogadhatóvá tennem, hogy egy elköltözött kortársról ilyen korán, alig egy évvel a halála után már éeltrajzot merek írni. Azt szokták ugyanis mondani, hogy ilyenkor még nincs meg a kellő történelmi távlat az események mérlegelésére és értékelésére; az emlékek még túlélénkek s a barátság vagy ellenszenv, amellyel az élővel szemben viseltettünk, indokolatlan rajongássá vagy személyes bosszúvá fajul. Más az élő ember, akivel testi közelségben éltünk s ezért hatása alól még sokáig nem tudunk szabadulni, smás a történelmi alak, akinek jelentőségét hidegen, tárgyilagosan és érzelmek nélkül kell lemérni!
Én mégis úgy érzem, hogy ezt a Bangha-életrajzot azonnal s a kortárs szemével, itéletével és hangulatával kellett megírnom; úgy, ahogy én és mások látták, ahogy az életünkbe formálóan és döntően belpett s azokkal az érzelmekkel, amelyek az élő személyt szokták körülhullámozni.
A nélkül, hogy kesztyűt akarnék dobni a történelemtudomány alapelveinek és módszereinek s akár a legtávolabbról is befolyásolni akarnám a későbbi történelmi ítélet lehetőségét és szükségességét, el kell mondanom, hogy felfogásom szerint kétféle történelem van. Az egyik csak az élőkra, a másik kizárólag az utókorra tartozik!
Csak az élők, a kortársak tudják és tudhatják, hogy egy szereplő egyéniség - akár tudós, akár szónok, akár költő, akár színész - mit ért nekik és mit jelentett az ő számukra. Csak ők tudhatják, ki volt hatással rájuk, ki nyúlt be befolyásolóan és döntően az életükbe, ki aratott tömegsikereket vagy ki támasztott tömegmozgalmakat s az ízlés, divat, közhangulat és közvélemény kinek a szekerébe kapaszkodott bele. Ahogy az iskola padján ülő gyerek tudja a legjobban, a tanárnál százszor jobban, hogy osztálytársa milyen tehetségű és hány pénzt ér, mégha az élet fejlődése azt meg is cáfolja és éhalomra dönti, úgy a kortárs ismeri legjobban, a szívéig és a veséjéig a legjobban, a saját kortársait.
Non shole sed vitae discimus.
Per aspera ad astra.
Knjige su lek za zaborav.
Knjiga nema dna.
Učenje je svetlost
Izreke su ukras govora
Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo
Ma šta radio misli na kraj
Ćutanje je često najbolji odgovor
Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan
Brada ne čini filozofa
Neznanje je mati svih poroka
Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti
Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji
Dobrom čoveku sve dobro stoji
Najgorča istina bolja je od najslađe laži
Oči veruju sebi, a uši drugima
Žene su da sa ljube, a novac je da se troši
Čista su jutra i večeri
Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš
Bolje je dati vunu, nego ovcu
Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe
Tajna koju zna troje, nije tajna
Sećanje je kamen spoticanja na putu nade
I najveći talenti gube se u neradu
Svako je sam sebi najmanje poznat
Sa svešću nema pogodbe
Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju
Teško je praznoj vreći da stoji uspravno
Pravi put nije težak zato što je jedini
Svaka šala, pola istine
Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti
Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja
Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.
Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.
Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.
Teška je beda koja nastaje iz obilja.
Starost se došunja neprimetno.
U nevolji su ljudske duše slabe
Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.
I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.
Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.
Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo
Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti
Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala
Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar
Ništa nije važnije od današnjeg dana
Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje
Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni
Nije skupa knjiga - nego neznanje.
