PDF katalog

Preuzmite aktuelni katalog knjiga u PDF-u:

Antikvarna knjiga

Gyeplő és zabla

Kolozsi Tibor

Pripovetke, priče, novele

Magyar, 1962

 
Cena: 600 RSD
12x20.5 cm, Félvászon kötés, 154 str.

Kolozsi ​Tibor, akinek első könyvét kapja kézhez az olvasó, több mint három évtizede foglalkozik irodalmi munkássággal. Diákkorában főleg verseket írt, amelyek a két háború közötti vajdasági lapokban, irodalmi folyóiratokban jelentek meg. Érettségi után az újságírást választja életpályájául, közben-közben azonban elbeszéléseket is ír. Műveit főleg a Napló és a Kalangya közölte.
A felszabadulás után folytatja publicisztikai működését, de nem hagyja abba a novellaírást sem. Egy alkalommal díjat nyert a Híd irodalmi pályázatán. Jelenleg a 7 Nap című hetilap főszerkesztője.
Kolozsit főleg társadalmi problémák vonzzák, pontosabban: az emberek egymás közötti viszonya. A háború előtt írt elbeszéléseiben a proletariátus nyomorát és a kispolgárok sivár életét mutatja be. A felszabadulással beállt változások is érdeklik Kolozsit, az elbeszélőt, Most a megváltozott körülmények közé került emberek foglalkoztatják, az új, bontakozó élet felé fordul.
Már első elbeszéléseitől kezdve, Kolozsi a realista ábrázolás útján halad, s csak néhány írásában bocsátkozik szereplői lelki életének vizsgálatába. Művei sokszor a riport és az elbeszélés határán mozognak, s valóságábrázolásuk evvel közvetlenné válik.
Ez a könyv az olvasmányos művek sorozatába tartozik. Kolozsi minden gondolatát az ember iránti aggódás és szeretet, a segíteniakarás hatja át. Elbeszéléseinek témáját és alakjait a mindennapi életből merítette, nyelve is a mi köznapi nyelvünk, s az olvasó bizonyára szívesen veszi kezébe ezt a könyvet.


Ostali naslovi autora

Szabadkai sajtó I-II Kolozsi Tibor Istorija gradova Magyar 1973, 1979
16x24.5 cm, Vászon kötés, 692, 518 str.
 
Cena: 2.500 RSD
Szabadkai sajtó (1919-1945) Kolozsi Tibor Istorija gradova Magyar 1979
16.5x24.5 cm, kemény kötés, 517 str.
 
Cena: 1.200 RSD
Árnyék a Tiszán - dedikált Kolozsi Tibor Roman Magyar 1966
12x21 cm, Félvászon kötés, kiadói papírborítóban, 177 str.
 
Cena: 600 RSD
Vendég Bergengóciából Kolozsi Tibor Pripovetke, priče, novele Magyar 1971
10x18 cm, kemény kötés, 157 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.

Zanimljivo

Non shole sed vitae discimus.

Per aspera ad astra.

Knjige su lek za zaborav.

Knjiga nema dna.

Učenje je svetlost

Izreke su ukras govora

Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo

Ma šta radio misli na kraj

Ćutanje je često najbolji odgovor

Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan

Brada ne čini filozofa

Neznanje je mati svih poroka

Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti

Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji

Dobrom čoveku sve dobro stoji

Najgorča istina bolja je od najslađe laži

Oči veruju sebi, a uši drugima

Žene su da sa ljube, a novac je da se troši

Čista su jutra i večeri

Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš

Bolje je dati vunu, nego ovcu

Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe

Tajna koju zna troje, nije tajna

Sećanje je kamen spoticanja na putu nade

I najveći talenti gube se u neradu

Svako je sam sebi najmanje poznat

Sa svešću nema pogodbe

Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju

Teško je praznoj vreći da stoji uspravno

Pravi put nije težak zato što je jedini

Svaka šala, pola istine

Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti

Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja

Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.

Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.

Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.

Teška je beda koja nastaje iz obilja.

Starost se došunja neprimetno.

U nevolji su ljudske duše slabe

Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.

I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.

Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.

Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo

Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti

Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala

Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar

Ništa nije važnije od današnjeg dana

Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje

Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni

Nije skupa knjiga - nego neznanje.