PDF katalog

Preuzmite aktuelni katalog knjiga u PDF-u:

Antikvarna knjiga

Gyilokjáró

Passuth László

Roman

Magyar, 1973

 
Cena: 280 RSD
14x21 cm, kemény kötés, 613 str.

Az író vallomása:
"A kör bezárul: a gimnazista, aki a Kutatóárok-ban elindul, hogy szembe találja magát a nagy európai csend fél százada után az első világháború kataklizmájával, nyugtalan, belsőleg meghasonlott férfivá érik a Rézkor két háború közötti korszakának évtizedében. A Gyilokjáró-ban már csak hat esztendőt igyekszik feltérképezni, 1933–1939 között, a nagy európai s még inkább a hazai események síkján, de éppúgy saját sorsában is, amelyet magán-világtörténelemnek nevez.
Ezek az évek a későn érő író labirint-útjának állomásai. Nehezen, mintegy kerülő úton növök bele abba a sóvárgott világba, amit irodalomnak hihetek. Egy nemzetközi regénypályázat sikere vet fel, az Eurázia sorsáról Sienában kapok hírt, ott, ahol emberi sorsom is beteljesedik. A nagy városünnep, a Palio színes emlékvilágában tépem fel a táviratot, mely első megjelenendő regényem jövendőjére utal.
1936 végétől egyre komorodnak az idők: itt kezdődik a gyilokjárás, jó és rossz szándékú magyaroknak fokozódó polarizálódásával. Így jutok el a vár szimbólumához, melynek belsejében a hosszú ostrom alatt a hazai védők próbálják őrizni, fenntartani a magyar s az egyetemes humánumot.
Szerettem volna azt is érzékeltetni, hogy ez a hazai korszak semmiképpen sem volt egysíkú, inkább réteges, mind eseménysorozataiban, mind az embertájban. Sok-sok apró villanáson, néhány mondatos portékon keresztül próbáltam formát adni annak, milyenek is voltak a távoli kor emberei. De igyekeztem nem a mai szemmel, szemlélettel, hanem az akkori kortársak élményvilágán keresztül, a folytonosan változó, egyre komorabb események tükrében alakítani ezt az írást, melyet talán korrajznak nevezhetek."


Ostali naslovi autora

A bíborbanszületett Passuth László Roman Magyar 1976
963-15-0585-5
14x21 cm, Vászon , 702 str.
 
Cena: 250 RSD
A mantuai herceg muzsikusa Passuth László Roman Magyar 1975
963-15-0245-7
14x21 cm, kemény kötés, 621 str.
Javite nam ovde ako želite da vas obavestimo ukoliko se rezervacija otkaže.
Aranyködben fáznak az istenek Passuth László Istorijski roman Magyar 1973
14x 24 cm, Vászon , 681 str.
 
Cena: 200 RSD
Édenkert az ókeánban/Megszólal a sírvilág Passuth László Putopisi Magyar 1977
963-15-0790-4
14x21 cm, Vászon , 748 str.
 
Cena: 300 RSD
Emlék és folytatás Passuth László Roman Magyar 1975
963-15-0344-5
14x21 cm, Vászon , 398 str.
 
Cena: 320 RSD
Esőisten siratja Mexikót Passuth László Roman Magyar 1974
14x21 cm, kemény kötés, 609 str.
 
Cena: 450 RSD
Lagúnák Passuth László Roman Magyar 1972
14x21 cm, Vászon , 290 str.
 
Cena: 300 RSD
Medúzafej Passuth László Roman Magyar 1979
963-15-1320-3
14x21 cm, kemény kötés, 599 str.
 
Cena: 250 RSD
Nápolyi Johanna Passuth László Roman Magyar 1970
14x21 cm, Vászon , 613 str.
Javite nam ovde ako želite da vas obavestimo ukoliko se rezervacija otkaže.
Négy szél Erdélyben Passuth László Istorijski roman Magyar 1971
14x21 cm, kemény kötés, 521 str.
 
Cena: 300 RSD

Zanimljivo

Non shole sed vitae discimus.

Per aspera ad astra.

Knjige su lek za zaborav.

Knjiga nema dna.

Učenje je svetlost

Izreke su ukras govora

Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo

Ma šta radio misli na kraj

Ćutanje je često najbolji odgovor

Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan

Brada ne čini filozofa

Neznanje je mati svih poroka

Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti

Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji

Dobrom čoveku sve dobro stoji

Najgorča istina bolja je od najslađe laži

Oči veruju sebi, a uši drugima

Žene su da sa ljube, a novac je da se troši

Čista su jutra i večeri

Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš

Bolje je dati vunu, nego ovcu

Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe

Tajna koju zna troje, nije tajna

Sećanje je kamen spoticanja na putu nade

I najveći talenti gube se u neradu

Svako je sam sebi najmanje poznat

Sa svešću nema pogodbe

Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju

Teško je praznoj vreći da stoji uspravno

Pravi put nije težak zato što je jedini

Svaka šala, pola istine

Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti

Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja

Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.

Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.

Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.

Teška je beda koja nastaje iz obilja.

Starost se došunja neprimetno.

U nevolji su ljudske duše slabe

Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.

I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.

Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.

Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo

Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti

Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala

Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar

Ništa nije važnije od današnjeg dana

Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje

Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni

Nije skupa knjiga - nego neznanje.