PDF katalog

Preuzmite aktuelni katalog knjiga u PDF-u:

Antikvarna knjiga

Matematikusok - gének - rejtélyek

Dr. Czeizel Endre

Enciklopedije-Leksikoni

Magyar, 2011

 
Cena: 1.000 RSD
978-963-7157-25-7
17x24 cm, Fűzött kemény papírkötés, 479 str.

A magyar matematikus-géniuszok elemzése.

Fekete-fehér fotókkal.

Már ​az ógörögök nagy gondolkodói azt vallották, hogy muzsikus, poéta, festőművész és matematikus géniusznak születni kell vagyis kivételes tehetség nélkül a legjobb családi, iskolai és társadalmi feltételek mellett sem lehet valakiből ilyen géniusz. Korábbi könyveimben a muzsikus, poéta és festőművész géniuszok elemzése kapcsán igyekeztem a születni kell koncepcióra a modern genetikai ismeretek alapján magyarázatot találni. Most a nagy magyar matematikusok értékelésére vállalkozom. Be kell vallanom, nem véletlenül maradtak a matematikusok utolsónak. Féltem tőlük, most már tudom: joggal. Be kell vallanom, a matematikus-géniuszok csúcsteljesítményeit jelentő képletekből sokat nem értettem. Azt hiszem, ezeket felfogni, értékelni, bennük igazából gyönyörködni csak a matematikusok külön kasztjának adatik meg. Éppen ezért könyvemben a matematikusokat matematika nélkül kísérlem meg bemutatni, mivel ha őket, mint embereket ismerjük meg, talán jobban is érthetők és szerethetők. Megkértem ugyanakkor Tusnády Gábor matematikus akadémikust, régi barátomat, hogy az elméleti matematikusok tudósi teljesítményének lényegét fordítsa le nekünk a hétköznapi nyelvre. A könyv terjedelmi korlátai miatt 15 személy értékelésére terveztem vállalkozni, ebből 10 elméleti és 5 alkalmazott matematikus. Az elméleti matematikusok közül legrészletesebben Bolyai Jánossal foglalkozom. Nem csak azért, mivel ő a magyar tudomány és kultúra egyik legnagyobb hérosza, hanem hogy amolyan orvosi rehabilitációként bebizonyítsam: Bolyai János nem volt elmebeteg. Ugyanakkor a könyvem címében szereplő Rejtély szó arra utal, hogy e kutatásom során több olyan meglepő összefüggésre bukkantam, amikre nem találtam végleges választ. Éppen ezért reményeim szerint könyvem elindíthat egy olyan gondolatáramlást, ami választ adhat e rejtélyes kérdésekre, hozzájárulva a matematikus-géniuszság jobb megértéséhez és megbecsüléséhez. – (Dr. Czeizel Endre )


Ostali naslovi autora

Genetikai tanácsadás: Gyakori rendellenességek és betegségek Dr. Czeizel Endre MedicinaAesculap Magyar 1987
963-241-531-0
11.5x19.5 cm, ragasztott papírkötés, 214 str.
 
Cena: 180 RSD
"Az élet él és élni akar" - Egészséget mindenkinek! (dedikált) Dr. Czeizel Endre Medicina Magyar 1987
963-223-423-5
12.5x21 cm, ragasztott papírkötés, 208 str.
 
Cena: 1.200 RSD

Zanimljivo

Non shole sed vitae discimus.

Per aspera ad astra.

Knjige su lek za zaborav.

Knjiga nema dna.

Učenje je svetlost

Izreke su ukras govora

Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo

Ma šta radio misli na kraj

Ćutanje je često najbolji odgovor

Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan

Brada ne čini filozofa

Neznanje je mati svih poroka

Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti

Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji

Dobrom čoveku sve dobro stoji

Najgorča istina bolja je od najslađe laži

Oči veruju sebi, a uši drugima

Žene su da sa ljube, a novac je da se troši

Čista su jutra i večeri

Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš

Bolje je dati vunu, nego ovcu

Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe

Tajna koju zna troje, nije tajna

Sećanje je kamen spoticanja na putu nade

I najveći talenti gube se u neradu

Svako je sam sebi najmanje poznat

Sa svešću nema pogodbe

Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju

Teško je praznoj vreći da stoji uspravno

Pravi put nije težak zato što je jedini

Svaka šala, pola istine

Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti

Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja

Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.

Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.

Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.

Teška je beda koja nastaje iz obilja.

Starost se došunja neprimetno.

U nevolji su ljudske duše slabe

Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.

I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.

Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.

Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo

Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti

Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala

Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar

Ništa nije važnije od današnjeg dana

Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje

Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni

Nije skupa knjiga - nego neznanje.