PDF katalog

Preuzmite aktuelni katalog knjiga u PDF-u:

Antikvarna knjiga

Nagy Lajos király I-III

Gulácsy Irén

Istorijski roman

Magyar, 1937

 
Cena: 600 RSD
13.5x19.5 cm, Bőrkötés, 878 str.

Három kötet egy könyvben.

Nyomtatta a Hungária R. T.

Tíz ​évvel a Fekete vőlegények kiadása és átütő sikere után, 1937-ben már neves íróként jelentette meg Gulácsy Irén hatalmas történelmi regényét, a Nagy Lajos királyt.
Az 1380-as évek végén játszódó történet két fő szálon fut: Anjuou Nagy Lajos – uralkodásának csúcsán, országának soha nem látott preosperálás idején – szörnyű titkot rejteget: lepráját. A betegség nem derülhet ki, mert aláásná uralkodói tekintélyét, és nem hatalmasodhat el rajta addig, míg be nem fejezte és meg nem szilárdította birodalma vívmányait. Még feleség, Kotromanics Erzsébet sem tud Lajos bajáról – és a király küzdelme mellett – hogy a betegség terjedését lasítsa, építőmunkáját bevégezze – ez a cselekmény másik szála: Erzsébet attól szenved, hogy férje számára érthetetlen okból elfordult tőle és gyermekeitől…
A regény Gulácsy tehetségének minden jellegzeteség legjobb formájában bomlik ki: írói eszközeinek gazdaságossága, archaizáló nyelvének színessége, hajlékonysága. Meglepő alakteremtő ereje: különösen plasztikus Erzsébet, az esendő, sorsával hadakozó nő, érzékeny, szerető asszony, s ugyanakkor kicsinyes, bosszúszomjas, gőgös és hisztérikus teremtés.
Lajost királyi gondjai, betegsége és a királyné iránti aggodalom mellett még valami nyugtalanítja: elbizonytalanodó hite az isteni gondviselés jelenlétébe. A regény mellékalakjai- a király mellett őrködő, humanista orvos, Radlicza, a hatalmas, bátor, ám a politizálásban nem kellően előre látó, Nagy Lajost államfői gondjaiban követni képes Garay nándor: a királylányok gyermekifjú jegyesei: Vilmos és a durva, vad Zsigmond: Lajos idős, bohókás, szeretnivaló, léhácska anyja, aki megcsonkított kezén viseli Zách Felicián kardcsapásának emlékét -egytől egyig pompás figurák.
A regényt hatalmas, tablószerű jelenetek: bálok, vacsorák, népünnepélyek, vadászatok, Szent Pál ereklyéje bevonulásának leírásai gazdagítják, melyek Gyulácsy néprajzi, történelmi kutatásainak eredményeképpen, szinte módszeresen mutatják be a kor szokásait, tárgyi világát, jogi államismereti rendszerét, társadalmát.


Ostali naslovi autora

Jezabel Gulácsy Irén Roman Magyar 1987
963-15-3400-6
15x22.5cm, kemény kötés, 675 str.
 
Cena: 450 RSD
Nagy Lajos király Gulácsy Irén Istorijski roman Magyar 1986
963-15-3228-3
15x23 cm, Fűzött kemény papírkötés, 693 str.
 
Cena: 180 RSD
Fekete vőlegények I-III Gulácsy Irén Roman Magyar
13.5x20 cm, puha kötés, 221, 281, 236 str.
 
Cena: 600 RSD
Jezabel 1-2 Gulácsy Irén Istorijski roman Magyar 1941
13.5x19.5 cm, kemény kötés, 232, 317 str.
 
Cena: 250 RSD
Fekete vőlegények I-III Gulácsy Irén Roman Magyar 1927
13.5x20 cm, puha kötés, 221, 281, 236 str.
 
Cena: 420 RSD
Hamueső Gulácsy Irén Antikvarne knjige Magyar 1925
16x22 cm, Fűzött kemény papírkötés, 161+4t. str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Jezabel 1-2 Gulácsy Irén Istorijski roman Magyar 1941
13.5x19.5 cm, kemény kötés, 232, 317 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.

Zanimljivo

Non shole sed vitae discimus.

Per aspera ad astra.

Knjige su lek za zaborav.

Knjiga nema dna.

Učenje je svetlost

Izreke su ukras govora

Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo

Ma šta radio misli na kraj

Ćutanje je često najbolji odgovor

Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan

Brada ne čini filozofa

Neznanje je mati svih poroka

Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti

Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji

Dobrom čoveku sve dobro stoji

Najgorča istina bolja je od najslađe laži

Oči veruju sebi, a uši drugima

Žene su da sa ljube, a novac je da se troši

Čista su jutra i večeri

Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš

Bolje je dati vunu, nego ovcu

Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe

Tajna koju zna troje, nije tajna

Sećanje je kamen spoticanja na putu nade

I najveći talenti gube se u neradu

Svako je sam sebi najmanje poznat

Sa svešću nema pogodbe

Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju

Teško je praznoj vreći da stoji uspravno

Pravi put nije težak zato što je jedini

Svaka šala, pola istine

Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti

Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja

Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.

Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.

Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.

Teška je beda koja nastaje iz obilja.

Starost se došunja neprimetno.

U nevolji su ljudske duše slabe

Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.

I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.

Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.

Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo

Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti

Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala

Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar

Ništa nije važnije od današnjeg dana

Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje

Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni

Nije skupa knjiga - nego neznanje.