PDF katalog

Preuzmite aktuelni katalog knjiga u PDF-u:

Antikvarna knjiga

Ravennában temették Rómát

Passuth László

Roman

Magyar, 1970

 
Cena: 300 RSD
14x21 cm, Vászon , 520 str.

Nagy Theodorik, aki Veronai Detreként él irodalmi emlékvilágunkban – az ókor és középkor határesztendőiben emelkedik ki. A Balaton partján – mai feltevések szerint a Keszthely melletti Fenékpusztán – látta meg a napvilágot, az Attila halálát követő esztendőkben. A tó világa veszi körül a keleti-gót királyfi gyermekkorát, aki már korán túszhercegként kerül az akkor milliós Bizáncba, hogy megismerje a görög államművészet s udvari műveltség elemeit. A kelet-római császárság még három földrészre kiterjedő nagyhatalom, ugyanakkor azonban Itáliában már szinte esztendőnként váltják egymást a nyugati árnyékcsászárok. A távoli provinciák helyén terül el a barbár törzsek nyugtalan világa. Amikor az ifjú gót vezért törzse visszahívja – Bizánc már saját neveltjének tekinti. S valóban, Theodorik egész életén keresztülhúzódik lényének kettőssége. Hol civilizált „római”, szándékaiban s tetteiben is, hol pedig féktelen barbár szenvedélyének rabja. Életének első nagy kalandja a szarmata Belgrád – Singidunum – bevétele. A húszéves fiú hőstettét már megörökíti a gót legendakör. Bizánc császára segítségéért folyamodik s megkezdődik két évtizedes változatos bizánci pályafutása. Hol ünnepelt udvari ember, a császár „fogadott fia”, hol pedig üldözött bandavezér, aki útjában áll a Szent Palota hagyományos politikájának. Itáliában végzetes harcra kerül sor az utolsó árnyékcsászár, Romulus Augustus apja, Orestes s a barbár eredetű zsoldoskapitány, Odoaker között – aki itáliai földet ígér a légiónak. Orestes feje lehull, a kis imperátor lerakja koronáját a Senatus atyái elé. Örökös számkivetésre vonul Lucullus egykori villájába. Odoaker másfél évtizeden keresztül Itália korlátlan ura. A gótok helyzete tarthatatlan, s így Theodorik szekérországa az Alduna tájairól elindul veszélyes s viszontagságos útjára – Itália felé; télen kelnek át az Alpokon s itt Odoaker ellen vívott három hatalmas csatában kell bebizonyítania Theodoriknak vezéri képességét. Évekig tart Ravenna ostroma, melynek végén Odoaker kapitulál. Theodorik mitsem törődik a feltételekkel s egy lakomán saját maga végez idősebb riválisával. Róma, Bizánc, Barbaricum hármas gyújtópontjának eseményei formálják ezt a regényt, mely az európai történelemnek néhány, legkevésbé ismert évtizedébe vezet. Róma, az Urbs dekadenciája, az újonnan születő európai nemzetek barbár világa, a Justinianus és Theodorra ragyogó világához közeledő Bizánc – csak kerete a történetnek, melyben a kor jellegzetes alakjai öltenek formát – emberi mivoltukban, s az olvasó megismerheti a születő Európa könnyel és vérrel formált történetét.


Ostali naslovi autora

A bíborbanszületett Passuth László Roman Magyar 1976
963-15-0585-5
14x21 cm, Vászon , 702 str.
 
Cena: 250 RSD
A mantuai herceg muzsikusa Passuth László Roman Magyar 1975
963-15-0245-7
14x21 cm, kemény kötés, 621 str.
Javite nam ovde ako želite da vas obavestimo ukoliko se rezervacija otkaže.
Aranyködben fáznak az istenek Passuth László Istorijski roman Magyar 1973
14x 24 cm, Vászon , 681 str.
 
Cena: 200 RSD
Édenkert az ókeánban/Megszólal a sírvilág Passuth László Putopisi Magyar 1977
963-15-0790-4
14x21 cm, Vászon , 748 str.
 
Cena: 300 RSD
Emlék és folytatás Passuth László Roman Magyar 1975
963-15-0344-5
14x21 cm, Vászon , 398 str.
 
Cena: 320 RSD
Esőisten siratja Mexikót Passuth László Roman Magyar 1974
14x21 cm, kemény kötés, 609 str.
 
Cena: 450 RSD
Gyilokjáró Passuth László Roman Magyar 1973
14x21 cm, kemény kötés, 613 str.
 
Cena: 280 RSD
Lagúnák Passuth László Roman Magyar 1972
14x21 cm, Vászon , 290 str.
 
Cena: 300 RSD
Medúzafej Passuth László Roman Magyar 1979
963-15-1320-3
14x21 cm, kemény kötés, 599 str.
 
Cena: 250 RSD
Nápolyi Johanna Passuth László Roman Magyar 1970
14x21 cm, Vászon , 613 str.
Javite nam ovde ako želite da vas obavestimo ukoliko se rezervacija otkaže.

Zanimljivo

Non shole sed vitae discimus.

Per aspera ad astra.

Knjige su lek za zaborav.

Knjiga nema dna.

Učenje je svetlost

Izreke su ukras govora

Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo

Ma šta radio misli na kraj

Ćutanje je često najbolji odgovor

Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan

Brada ne čini filozofa

Neznanje je mati svih poroka

Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti

Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji

Dobrom čoveku sve dobro stoji

Najgorča istina bolja je od najslađe laži

Oči veruju sebi, a uši drugima

Žene su da sa ljube, a novac je da se troši

Čista su jutra i večeri

Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš

Bolje je dati vunu, nego ovcu

Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe

Tajna koju zna troje, nije tajna

Sećanje je kamen spoticanja na putu nade

I najveći talenti gube se u neradu

Svako je sam sebi najmanje poznat

Sa svešću nema pogodbe

Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju

Teško je praznoj vreći da stoji uspravno

Pravi put nije težak zato što je jedini

Svaka šala, pola istine

Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti

Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja

Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.

Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.

Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.

Teška je beda koja nastaje iz obilja.

Starost se došunja neprimetno.

U nevolji su ljudske duše slabe

Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.

I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.

Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.

Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo

Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti

Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala

Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar

Ništa nije važnije od današnjeg dana

Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje

Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni

Nije skupa knjiga - nego neznanje.