PDF katalog

Preuzmite aktuelni katalog knjiga u PDF-u:

Antikvarna knjiga

Aranysárkány

Kosztolányi Dezső

Roman

Magyar

 
Cena: 400 RSD
13.5x19 cm, Vászon kötés, 291 str.

Második kiadás

Eredeti megjelenés éve: 1925

Novák ​Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal – a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett. Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. „Szép”, mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.


Ostali naslovi autora

Ševa Kosztolányi Dezső Drame Srpski 1998
86-7963-096-9
13.5x20 cm, meki povez, 183 str.
 
Cena: 200 RSD
Kosztolányi Dezső az élő költő Kosztolányi Dezső Istorija, Teorija književnosti Magyar 1936
13x19.5 cm, Varrott papírkötés, 45 str.
 
Cena: 350 RSD
Édes Anna Kosztolányi Dezső Roman Magyar 1985
963-11-3996-4
13.5x20 cm, ragasztott papírkötés, 209 str.
 
Cena: 150 RSD
Összegyüjtött költeményei I. Kosztolányi Dezső Poezija Magyar 1936
13.5x19 cm, Vászon kötés, 205 str.
 
Cena: 300 RSD
Javite nam ovde ako želite da vas obavestimo ukoliko se rezervacija otkaže.
 
Cena: 720 RSD
A rossz orvos - Pacsirta Kosztolányi Dezső Roman Magyar 1937
14x19 cm, Vászon , 270 str.
 
Cena: 560 RSD
Aranysárkány Kosztolányi Dezső Roman Magyar 1997
963-85640-4-0
10.5x18 cm, ragasztott papírkötés, 300 str.
 
Cena: 250 RSD
Édes Anna Kosztolányi Dezső Roman Magyar
13.5x18.5 cm, Vászon , 264 str.
 
Cena: 720 RSD

Zanimljivo

Non shole sed vitae discimus.

Per aspera ad astra.

Knjige su lek za zaborav.

Knjiga nema dna.

Učenje je svetlost

Izreke su ukras govora

Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo

Ma šta radio misli na kraj

Ćutanje je često najbolji odgovor

Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan

Brada ne čini filozofa

Neznanje je mati svih poroka

Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti

Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji

Dobrom čoveku sve dobro stoji

Najgorča istina bolja je od najslađe laži

Oči veruju sebi, a uši drugima

Žene su da sa ljube, a novac je da se troši

Čista su jutra i večeri

Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš

Bolje je dati vunu, nego ovcu

Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe

Tajna koju zna troje, nije tajna

Sećanje je kamen spoticanja na putu nade

I najveći talenti gube se u neradu

Svako je sam sebi najmanje poznat

Sa svešću nema pogodbe

Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju

Teško je praznoj vreći da stoji uspravno

Pravi put nije težak zato što je jedini

Svaka šala, pola istine

Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti

Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja

Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.

Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.

Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.

Teška je beda koja nastaje iz obilja.

Starost se došunja neprimetno.

U nevolji su ljudske duše slabe

Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.

I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.

Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.

Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo

Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti

Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala

Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar

Ništa nije važnije od današnjeg dana

Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje

Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni

Nije skupa knjiga - nego neznanje.