PDF katalog

Preuzmite aktuelni katalog knjiga u PDF-u:

Antikvarna knjiga

Judo övvizsgák

Galla Ferenc Horváth István

Sport, Borilačke veštine

Magyar, 1973

 
Cena: 150 RSD
15x20.5 cm, Fűzött kemény papírkötés, 291 str.

Magyarországon ​a judo – vagy ahogy nálunk ismerik – a cselgáncs mindössze két évtizeddel ezelőtt kezdett elterjedni. Mint testgyakorlati ág tehát, egyike a legfiatalabbaknak. Ugyanez elmondható az egész világ judosportjáról is, hiszen az első hivatalos Európa-bajnokságot meglehetősen későn, 1951-ben rendezték meg Párizsban, az első világbajnokságot pedig még ennél is később: 1956-ban, Tokióban. Ez előtt csak nemzeti bajnokságokat és egy-két nemzetközi versenyt (az 1934. évi nem hivatalos Európa-bajnokság is ennek nevezhető) tartottak ebben a sportágban. Két évtized egy sportág életében vajmi kevés. Tán arra elegendő, hogy az adott versenyszabályok mellett kialakuljon versenytechnikája, azok oktatásának legfontosabb módszere, sajátos edzésmetodikája. Be kell vallanunk, hogy nekünk még ezen a területen is sok a tennivalónk. Mindezek ellenére a judo -előtűnve az ismeretlenség homályából – sokat fejlődött. Az 1880-as évek táján már maga Jigoro Kano – a cselgáncssport megteremtője – is gyakran hangoztatta, hogy a judo bekapcsolása a nemzetközi sportmozgalom vérkeringésébe jótékonyan elősegítette a fejlődését. (Kano tulajdonképpen ezt is akarta elérni akkor, mikor elküldte legkiválóbb tanítványait, a sportág első „nagyköveteit” a világ minden részébe, többek között hazánkba is –, hogy népszerűsítsék, tanítsák, oktassák a judót.) Szinte valamennyi földrész számos országában egyre-másra (Kano által sem remélt gyorsasággal) alakultak a nemzeti szövetségek.. Egyre többen ismerték fel a judo testet-szellemet formáló értékeit, praktikumát, s látták meg a mesterségesen táplált misztikus köd mögött annak valódi arcát. A sportágak történetében hihetetlenül rövid időn belül sikerült a judónak elfoglalni méltó helyét a sportok nagy családjában. Kano remélni sem mert álma valósult meg akkor, amikor a tókiói nyári olimpiai játékok programjába felvették a judót. Ezzel a judót kedvelők nagy táborának teljesült végül a kívánsága. Igaz a tokiói olimpiát következő mexikói olimpián nem, de Münchenben már újra szerepelt a judo az olimpiai játékok műsorán, s reméljük, hogy most már végérvényesen sikerült a judónak beverekednie magát az olimpiai versenyszámok közé. Sokat jelentene a sportág további és gyorsabb ütemű fejlődése érdekében, ha a nemzetközi szövetség – felismerve az élet által felvetett problémákat – ésszerűen módosítaná a versenyszabályokat, amelyeket a hagyományokhoz való merev ragaszkodás miatt eddig gátolták a versenyeken a rendkívül sokrétű és látványos judotechnikák szabad kibontakozását.


Ostali naslovi autora

Judo - Önvédelem Galla Ferenc Sport Magyar 1970
13.5x19.5 cm, Ragasztott papírkötés, 259 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.

Zanimljivo

Non shole sed vitae discimus.

Per aspera ad astra.

Knjige su lek za zaborav.

Knjiga nema dna.

Učenje je svetlost

Izreke su ukras govora

Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo

Ma šta radio misli na kraj

Ćutanje je često najbolji odgovor

Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan

Brada ne čini filozofa

Neznanje je mati svih poroka

Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti

Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji

Dobrom čoveku sve dobro stoji

Najgorča istina bolja je od najslađe laži

Oči veruju sebi, a uši drugima

Žene su da sa ljube, a novac je da se troši

Čista su jutra i večeri

Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš

Bolje je dati vunu, nego ovcu

Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe

Tajna koju zna troje, nije tajna

Sećanje je kamen spoticanja na putu nade

I najveći talenti gube se u neradu

Svako je sam sebi najmanje poznat

Sa svešću nema pogodbe

Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju

Teško je praznoj vreći da stoji uspravno

Pravi put nije težak zato što je jedini

Svaka šala, pola istine

Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti

Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja

Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.

Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.

Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.

Teška je beda koja nastaje iz obilja.

Starost se došunja neprimetno.

U nevolji su ljudske duše slabe

Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.

I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.

Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.

Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo

Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti

Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala

Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar

Ništa nije važnije od današnjeg dana

Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje

Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni

Nije skupa knjiga - nego neznanje.