PDF katalog

Preuzmite aktuelni katalog knjiga u PDF-u:

Antikvarna knjiga

Latin nyelvkönyv III. - A gimnázium III. osztálya számára

N. Horváth Margit Dr. Nagy Ferenc

Rečnici

Magyar, 1991

 
Cena: 300 RSD
963-18-3526-x
14x22 cm, ragasztott papírkötés, 263 str.

Második kiadás.

Koncepciójában, ​fomátumában és kivitelében a már megjelent Latin I. és Latin II. átdolgozott kiadását követi a Latin III. című kötet. A szerzők és a bíráló a megváltozott igényeket figyelembe véve dolgozták át a tankönyvet. Csökkentették a terjedelmet, új illusztrációkat és színes mellékletet illesztettek bele, és szerkezetében, tartalmában is átláthatóbbá rendezték az anyagot.
Tartalma: először Catullus híres költeményét (az Odi et amo-t) idézi a könyv, majd a tanév két középponti auctorát: Cicero és Vergilus életét és műveit ismerhetjük meg. Az ő műveik értelmezése mentén lehetőség nyílik a görög-római kultúra mind mélyebb megértésére, a művek stilisztikai elemzésére és az európai kultúrára gyakorolt hatásuk figyelemmel kísérésére is. Cicero és Vergilius után az epigramma klasszikusa: Martialis következik.
A második (fakultatív) rész mind auctoraiban, mind tematikájában igen változatos:
szerepel itt néhány már ismert szerző (Catullus, Caesar, Ovidius), de rövid
bemutatkozás erejéig újabbak is társulnak hozzájuk.
A tankönyv nyelvtani anyaga elsősorban a mondattan és esettan,
alaktanból már csak néhány ritkább jelenség, néhány rendhagyó alak következik.

A Latin III. jól használható a szakközépiskolák és gimnáziumok 11. évfolyamán.


Ostali naslovi autora

Latin II. - A gimnázium II. osztálya számára N. Horváth Margit Dr. Nagy Ferenc Rečnici Magyar 1993
963-18-4876-0
14.5x22 cm, ragasztott papírkötés, 168 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Latin nyelvkönyv Banó István Dr. Nagy Ferenc Waczulik Margit Rečnici Magyar 1994
963-18-6077-9
14x19.5 cm, ragasztott papírkötés, 431 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Latin nyelvkönyv I. N. Horváth Margit Dr. Nagy Ferenc Rečnici Magyar 1991
963-18-3506-5
14.5x22 cm, ragasztott papírkötés, 149 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Latin nyelvkönyv I. N. Horváth Margit Dr. Nagy Ferenc Rečnici Magyar 2003
963-19-3008-4
17x23.5 cm, ragasztott papírkötés, 135+8 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.

Zanimljivo

Non shole sed vitae discimus.

Per aspera ad astra.

Knjige su lek za zaborav.

Knjiga nema dna.

Učenje je svetlost

Izreke su ukras govora

Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo

Ma šta radio misli na kraj

Ćutanje je često najbolji odgovor

Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan

Brada ne čini filozofa

Neznanje je mati svih poroka

Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti

Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji

Dobrom čoveku sve dobro stoji

Najgorča istina bolja je od najslađe laži

Oči veruju sebi, a uši drugima

Žene su da sa ljube, a novac je da se troši

Čista su jutra i večeri

Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš

Bolje je dati vunu, nego ovcu

Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe

Tajna koju zna troje, nije tajna

Sećanje je kamen spoticanja na putu nade

I najveći talenti gube se u neradu

Svako je sam sebi najmanje poznat

Sa svešću nema pogodbe

Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju

Teško je praznoj vreći da stoji uspravno

Pravi put nije težak zato što je jedini

Svaka šala, pola istine

Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti

Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja

Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.

Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.

Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.

Teška je beda koja nastaje iz obilja.

Starost se došunja neprimetno.

U nevolji su ljudske duše slabe

Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.

I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.

Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.

Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo

Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti

Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala

Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar

Ništa nije važnije od današnjeg dana

Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje

Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni

Nije skupa knjiga - nego neznanje.