PDF katalog

Preuzmite aktuelni katalog knjiga u PDF-u:

Antikvarna knjiga

Légy jó mindhalálig

Móricz Zsigmond

Lektira

Magyar, 1987

 
Cena: 200 RSD
963-11-5223-5
14.5x22 cm, ragasztott papírkötés, 317 str.

Reich Károly rajzaival.

Tizenkilencedik kiadás.

Eredeti megjelenés éve: 1920

Elkezdődik ​a kihallgatás. Az igazságtalan, sokszor nevetséges vádak zuhataga között Misi már-már összeomlik. De amikor apját, az ácsot is felemlegetik rossz példaként, és a debreceni kollégiumi hagyományokra hivatkozva gonosztevőnek nevezik, kitör és kijelenti, hogy ő nem akar debreceni diák lenni tovább.
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig Egy kiváló író kiváló regénye. Nem tesz jót neki, hogy háziolvasmány, pedig Nyilas Misi példája nem is olyan távoli, ma is belerendül a világ, ha egy tiszta és becsületes gyermeknek csalódást okoz a felnőttek világa. Ez a csalódás és megrendült bizalom azonban újjáépíti a gyermeki lelket, s még ha – a szövegből kiérezhetően – nem is oldódik föl soha igazán, mégis új távlatokat nyit épp elkezdődött életében: az emberiség tanítója, a jóság apostola szeretne lenni, az édesanyjától kapott tanítást akarja továbbadni. Nemes cél, mely legalábbis Móricz esetében megvalósult. Ugyanis kitűnő irodalomtörténészeink szerint a mű életrajzi ihletésű. A szerző a kommün összeomlásakor a nemzeti katasztrófák után érzett mély válságát fejezte ki; fájdalmában, csalódottságában menekülésképpen írta meg saját életérzését gyermeki szívbe ágyazva.
A debreceni református kollégium akkoriban a nemzeti nevelés fellegvárának számított. Nagy, komor, négyszögletű épület, a szegény sorból származó Nyilas Misi fél tőle, de büszke is rá. A megrázó történet végén azonban dacos eltökéltséggel ismételgeti, hogy nem akar többé debreceni diák lenni. A szülői ház áldott emlékével, érzékeny lélekkel és határtalan bizalommal érkezik az alig tizenegy éves kisfiú a Református Kollégiumba. A fizikailag gyenge, ám önérzetében erős diák azokat a lépcsőket járja, melyeket korábban Csokonai, Kölcsey és Arany János, akikre rajongó csodálattal gondol. Szellemi képességei az osztály legjobbjai közé emelik, ám tapasztalnia kell, hogy a tanárokat a tanulók származása is befolyásolja az értékelésben. Jól ismert helyzet. Amikor szorosabb kapcsolatba kerül a debreceni felnőtt világgal, útravalója, a gyermeki hit, bizalom és az emberek iránt érzett tisztelet, fokozatosan szertefoszlik. Egy lutricédula ellopása mellett a felnőttek csalással, hazugsággal vádolják, jóllehet épp a felnőttek dúlják szét az ő bizalmát. Erkölcsi tartása szemünk előtt formálódik: jóhiszeműségéért keservesen megfizet. Érdemes-e ottmaradnia a patinás kollégiumban?
Nyilas Misi fogalma mindannyiunk számára a lelki tisztaság, mely végső soron a pénzzel áll szemben. Nem csak az irodalomból ismerjük ezt az alapkonfliktust. A pénz ritkán kerül ki vesztesként, még ha a lélek tisztaságával is áll szemben, mely a regény címének bibliai idézetében (Jelenések könyve) összegződik.


Ostali naslovi autora

Budi dobar sve do smrti Móricz Zsigmond Roman Srpski 1950
14.5x20 cm, meki povez, 270 str.
 
Cena: 1.600 RSD
Šandor Roža Móricz Zsigmond Roman Hrvatski 1948
15x20.5 cm, tvrdi uvez, 382 str.
 
Cena: 900 RSD
Légy jó mindhalálig Móricz Zsigmond Lektira Magyar 1978
963-11-1171-7
15x22.5 cm, kemény kötés, 317 str.
 
Cena: 230 RSD
Légy jó mindhalalig Móricz Zsigmond Roman Magyar 2001
978-963-252-031-5
12.5x19.5 cm, ragasztott papírkötés, 284 str.
Javite nam ovde ako želite da vas obavestimo ukoliko se rezervacija otkaže.
 
Cena: 370 RSD
Rózsa Sándor a lovát ugratja Móricz Zsigmond Roman Magyar 1978
963-11-1413-9
13.5x20 cm, puha kötés, 390 str.
 
Cena: 200 RSD
Budi dobar sve do smrti Móricz Zsigmond Roman Srpski 1976
13.5x20 cm, meki povez, 278 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Árvácska / Csibe Móricz Zsigmond Pripovetke, priče, novele Magyar 1959
10.5x14 cm, Vászon kötés, 592 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Barbárok Móricz Zsigmond Pripovetke, priče, novele Magyar 1932
14x20 cm, Varrott papírkötés, 94 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.

Zanimljivo

Non shole sed vitae discimus.

Per aspera ad astra.

Knjige su lek za zaborav.

Knjiga nema dna.

Učenje je svetlost

Izreke su ukras govora

Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo

Ma šta radio misli na kraj

Ćutanje je često najbolji odgovor

Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan

Brada ne čini filozofa

Neznanje je mati svih poroka

Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti

Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji

Dobrom čoveku sve dobro stoji

Najgorča istina bolja je od najslađe laži

Oči veruju sebi, a uši drugima

Žene su da sa ljube, a novac je da se troši

Čista su jutra i večeri

Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš

Bolje je dati vunu, nego ovcu

Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe

Tajna koju zna troje, nije tajna

Sećanje je kamen spoticanja na putu nade

I najveći talenti gube se u neradu

Svako je sam sebi najmanje poznat

Sa svešću nema pogodbe

Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju

Teško je praznoj vreći da stoji uspravno

Pravi put nije težak zato što je jedini

Svaka šala, pola istine

Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti

Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja

Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.

Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.

Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.

Teška je beda koja nastaje iz obilja.

Starost se došunja neprimetno.

U nevolji su ljudske duše slabe

Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.

I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.

Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.

Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo

Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti

Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala

Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar

Ništa nije važnije od današnjeg dana

Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje

Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni

Nije skupa knjiga - nego neznanje.