PDF katalog

Preuzmite aktuelni katalog knjiga u PDF-u:

Antikvarna knjiga

Megmenekültek

Anna Seghers

Roman

Magyar, 1981

 
Cena: 150 RSD
963-07-1942-8
13x18.5 cm, Vászon kötés, 495 str.

A mű eredeti címe:
DIERETTUNG

Fordította:
Csikósné Beck Erzsébet

Sújtólégrobbanás ​történt a Montan Művek egyik bányájában. Hét betemetett bányász várja immár hat nap óta – egyre fogyó reménnyel – hogy mikor töri meg az őrjítő csendet a mentőosztag fúrógépének zúgása.
Ezzel a drámai jelenettel indul a regény. A regény cselekménye1929-ben, a nagy gazdasági világválság első évében kezdődik, és 1933-ban Hitler hatalomra jutásának évében ér véget, s a főszereplők, a hét szerencsétlenül járt bányász személyes sorsán túlmutatva azt ábrázolja benne, hogyan élte át egy kis bányászközösség, – valójában az egész német munkásosztály – a válság, a tömeges munkanélküliség lélekölő hónapjait, éveit, a nyomor és a kiszolgáltatottság megaláztatásait. Mert ezt a keserves utat járva egyre többen és többen estek bele a náci demagógia csapdájába, s kevesen maradtak, akik megtudták őrizni tisztánlátásukat. De voltak ilyenek is, ez a könyv éppen az ő belső vívódásukat, családi meghasonlásokkal nehezített útjukat kíséri végig a felszabadító felismerésig, s ezzel emberségünk megmentéséig: hogy igenis fel lehet és fel kell venni a harcot a hitleri diktatúrával szemben.
Anna Seghers írja regényéről: „Szereplői a válság korának emberei, szenvedéseik a válság korának a szenvedései, szerelmeik válság korabeli szerelmek.” S bár ez igaz, mégis hozzátehetjük, hogy ha ezek az emberek – szenvedéseikkel és szerelmeikkel – egyúttal a mi meghitt ismerőseinké is válnak, akkor ez Seghers írói művészetének köszönhető, amely a nagy francia és orosz realisták iskoláján át jutott el a kiteljesedésig, az üldözöttek, elnyomottak valósághű ábrázolásáig.


Ostali naslovi autora

Pobuna ribara u Sv. Barbari Anna Seghers Roman Hrvatski 1951
12x16.5 cm, meki uvez, 95 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Sedmi krst Anna Seghers Roman Srpski 1948
14.5x20.5 cm, tvrdi povez, 366 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
A Sankt Barbara-i halászok felkelése Anna Seghers Roman Magyar 1964
8.5x14 cm, kemény kötés, 162 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Átkelés Szerelmes történet Anna Seghers Pripovetke, priče, novele Magyar 1973
10.5x17.5 cm, kemény kötés, 165 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Az argonauták hajója / Das Argonautenschiff Anna Seghers Roman Magyar 1978
963-07-1269-5
12.5x18.5 cm, Fűzött keménykötés, 299 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Der Räuber Woynok Anna Seghers Pripovetke, priče, novele German 1978
10.5x17.5 cm, Taschenbuch, 157 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.

Zanimljivo

Non shole sed vitae discimus.

Per aspera ad astra.

Knjige su lek za zaborav.

Knjiga nema dna.

Učenje je svetlost

Izreke su ukras govora

Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo

Ma šta radio misli na kraj

Ćutanje je često najbolji odgovor

Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan

Brada ne čini filozofa

Neznanje je mati svih poroka

Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti

Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji

Dobrom čoveku sve dobro stoji

Najgorča istina bolja je od najslađe laži

Oči veruju sebi, a uši drugima

Žene su da sa ljube, a novac je da se troši

Čista su jutra i večeri

Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš

Bolje je dati vunu, nego ovcu

Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe

Tajna koju zna troje, nije tajna

Sećanje je kamen spoticanja na putu nade

I najveći talenti gube se u neradu

Svako je sam sebi najmanje poznat

Sa svešću nema pogodbe

Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju

Teško je praznoj vreći da stoji uspravno

Pravi put nije težak zato što je jedini

Svaka šala, pola istine

Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti

Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja

Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.

Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.

Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.

Teška je beda koja nastaje iz obilja.

Starost se došunja neprimetno.

U nevolji su ljudske duše slabe

Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.

I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.

Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.

Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo

Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti

Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala

Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar

Ništa nije važnije od današnjeg dana

Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje

Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni

Nije skupa knjiga - nego neznanje.