PDF katalog

Preuzmite aktuelni katalog knjiga u PDF-u:

Antikvarna knjiga

Sztárdiéta

Endrei Judit

Kuvari

Magyar, 2004

 
Cena: 520 RSD
963-216-585-3
22.5x22.5 cm, Fűzött kemény papírkötés, 249 str.

Régóta foglalkoztat az, hogy a test és a lélek hogyan és miképpen kerül harmóniába. Mi az, amitől jól érezzük magunkat a földön, és mi az, amitől nehezen viseljük akár a hétköznapokat is. Jó ideje tudom már, hogy a testünk és a lelkünk harmóniája nélkül elképzelhetetlen az, hogy egészségesek legyünk. Azt is tudom, hogy a világon ez a legdrágább kincsünk - és még akkor is leírom, ha közhelyként hangzik. Ezt pedig csak egyetlen módon birtokolhatjuk, ha egészségesen élünk. Hogy milyen fontosnak tartom ezt a témát, bizonyítja két korábbi könyvem, az ANNO 2000 és a Mindörökké nő is. Különösen érdekel a táplálkozásunk, hiszen mára egyértelművé vált, hogy a "súlyos" kérdések esetében nemcsak az alakunk, hanem az életünk a tét. Magam is tapasztalom, hogy az utóbbi időben szinte félévente feltűnik a fogyókúrák egy-egy újabb "apostola", akiktől bizonyára lehet tanulni vagy ötleteket gyűjteni. Én persze nem tartozom közéjük, nem is újabb tanokat kívánok hirdetni a diétáról. E mostani könyvemben mindenekelőtt szerettem volna megtudni, hogy néhány kedves ismerősünknek, nevezzük őket bátran sztároknak, milyen az életmódjuk, mi az, ami az ő esetükből megszívlelendő és mi az, ami tanulságul szolgálhat számunkra. Ezeket az "életrecepteket" gyűjtöttem most kötetbe, sok-sok ételrecepttel együtt. Szeretném, ha önök nem egyszerűen receptkönyvnek tekintenék a sztárdiétát. Bár annak is nagyon örülnék, ha kedvenc sztárjaik ételeit szép sorban elkészítenék és megkóstolnák, hiszen akkor máris sokat tettek az egészséges táplálkozásukért. Kívánom, segítsen valamennyiüknek ez a könyv abban, hogy végiggondolják, a saját életükben, a saját egészségük érdekében mit tehetnének másként, jobban. Endrei Judit

Zanimljivo

Non shole sed vitae discimus.

Per aspera ad astra.

Knjige su lek za zaborav.

Knjiga nema dna.

Učenje je svetlost

Izreke su ukras govora

Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo

Ma šta radio misli na kraj

Ćutanje je često najbolji odgovor

Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan

Brada ne čini filozofa

Neznanje je mati svih poroka

Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti

Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji

Dobrom čoveku sve dobro stoji

Najgorča istina bolja je od najslađe laži

Oči veruju sebi, a uši drugima

Žene su da sa ljube, a novac je da se troši

Čista su jutra i večeri

Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš

Bolje je dati vunu, nego ovcu

Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe

Tajna koju zna troje, nije tajna

Sećanje je kamen spoticanja na putu nade

I najveći talenti gube se u neradu

Svako je sam sebi najmanje poznat

Sa svešću nema pogodbe

Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju

Teško je praznoj vreći da stoji uspravno

Pravi put nije težak zato što je jedini

Svaka šala, pola istine

Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti

Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja

Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.

Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.

Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.

Teška je beda koja nastaje iz obilja.

Starost se došunja neprimetno.

U nevolji su ljudske duše slabe

Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.

I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.

Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.

Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo

Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti

Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala

Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar

Ništa nije važnije od današnjeg dana

Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje

Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni

Nije skupa knjiga - nego neznanje.